TESZT° Lovely Fabulous Kit szemhéjpúder paletta

Helló mindenki!


A mai poszt főszereplője szintén az öcsémtől kapott doboznak a tagja. Be kell vallanom, még azelőtt kiszúrtam őt és a testvérkéjét magamnak, hogy megjelentek volna a magyar piacon. Már nem is emlékszem, hogy hol találtam képeket róla, de nagyon megtetszett, mert olyan kis kompaktnak és összetettnek tűnt, bónuszként pedig hipercuki a csomagolása.
Szóval, a csomagolás. Fém dombornyomott dobozka, ami mágnesesen záródik, azon belül pedig egy műanyag tárolóban foglalnak helyet a kis pan-ek, és a tetejében a tükör. A csomagolás egyébként ismerős lehet, mert a Too Faced-nek és az L.A. Girl-nek is van hasonlója. Egyébként elég strapabíró, a mágnes jól működik, rendesen záródik, bár nem hajítottam még be a táskámba, szóval erről nincs tapasztalatom.
Ja igen, egy papírdobozban volt benne, ami ugyanolyan mintájú volt, mint a fémdoboz, de azt elraktam valahová, vagy kidobtam, nem tudom.


A tükör elé van becsúsztatva egy kis instrukciós-ötletadós papír, amin három smink elkészítéséhez adnak tippet, sőt a másik oldalán le is van írva lépésről-lépésre, hogy mit hogyan kell csinálni.
Én nem igazán foglalkoztam vele, de kezdőknek nagy segítség lehet. 
Nincs benne applikátor! Meglepő, ugyanakkor pozitív változás. Nem szeretem a palettákhoz csomagolt applikátorokat, mert használhatatlanok. Egyedül a Makeup Revolution BBB palettájában van egy olyan kétvégű ecset, amit száj húzogatva, de mégis lehet használni



Nagyon nagy öröm, hogy az árnyalatok kaptak fantázianeveket, sőt a műanyag tartóra vannak rányomtatva. Minden sor egy-egy look-ként(nem tudom, magyarul talán stílusként fordítanám, de nem pontos) van definiálva, három olyan színt tartalmazva, amivel az alkotók szerint szuperül meg lehet alkotni az adott típusú sminket.
Nude-natúr árnyalatú színeket tartalmaz, semmi élénkebb színt, úgymond "biztonsági játékot" játszik, nem lehet vele mellényúlni.


A színmintákat stílusonként készítettem, szemhéjalapra egy-két húzással.


Az első sor a Daily Look, három matt árnyalatot tartalmaz.
Quiet Rise - nagyon világos, enyhén sárgás kiemelőszín. Nem túl erős a pigmentáltság, de egészen jó.
Pretty Flake - Matt középbarna, közepes pigmentáltsággal. Egészen jól építhető, szuperül mutat a mélyítővonalban.
Perfect Sense - Matt, hideg árnyalatú sötétbarna. Szépen építhető, közepesen pigmentált.

Készítettem egy mindennapi sminket ezekkel az árnyalatokkal. Az egész szemhéjamra felvittem a Quiet Rise-ot, majd a külső V-be került egy kevés a Pretty Flake-ből, elsatíroztam. Húztam egy vonalat a szempilláim tövébe és egy kicsit tovább a Perfect Sense-el, majd kicsit elsatíroztam, hogy nem legyen olyan éles a vonal. Az alsó szempillatőbe a Pretty Flake-ből került egy kevés. Spiráloztam és kész. Ezen kívül csak a szemöldökömet húztam ki, kevés korrektor került a szemem alá és egy kis ajakbalzsam a számra.



A középső sor a Shiny Look nevet kapta, s innen következik, hogy fényes színeket tartalmaz.
Smooth Satin - Enyhén barackos selyemfényű árnyalat, szuper pigmentáltsággal. Nagyon jól működik highlighter-ként is, mert nincsenek benne nagy csillámok.
Sugar Suit - Rezes-bronzos selyemfényű árnyalat, szép pigmentáltsággal. Nincsenek benne csillámok, szerencsére. Tökéletes a mozgó szemhéjra. 
Make me Shy - Matt sötétbarna tele arany csillámokkal. Az alap ugyanaz, mint a Perfect Sense. Egészen jól építhető.

Smink ezekkel a színekkel is készült. A belső szemzugba került a Smooth Satin, a mozgó részre a Sugar Suit és a külső V-be a Make me Shy. Kicsit összemostam a színeket, hogy ne legyen éles a kontraszt. Az alsó pillatőbe ugyanilyen sorrendben kerültek fel a színek. Spiráloztam és készen is voltam. Ezen kívül csak a szemöldökömet húztam ki, kevés korrektor került a szemem alá és egy kis ajakbalzsam a számra.



Az utolsó sor a Party Look.
Gentle Noise - Matt világosbarna, ami kicsit szürkésebb, mint a Pretty Flake. Tipikus mélyítővonalba való szín. Nem túl erős, de mégis kell ahhoz, hogy kiemelje a tekintetet. 
Fuzzy Dance - Bronz-arany árnyalat, selyemfénnyel. Szép, visszafogott szín, egészen jó pigmentáltsággal. 
Trembling Dark - Matt csokoládébarna telis-tele arany csillámokkal. Közepes pigmentáltságú, de jól építhető.

Igyekeztem valami más típusú sminket készíteni, ami jobban illik a "party look" kifejezéshez. A Gentle Noise-zal kezdtem, felvittem a mélyítővonalba és elsatíroztam. A Trembling Dark-ot felvittem a mozgó részre, folyamatosan építgettem, amíg el nem értem ezt a szép mélybarna színt. Picit összesatíroztam a világosbarnával, hogy ne legyen túl éles a különbség az árnyalatok között. A külső V-nél egy kis ferde ecsettel, mintegy tusvonal szerű farkincát alakítottam ki. Az alsó pillatőbe a világosbarnából satíroztam el egy keveset. A belső szemzugba bőven került a Fuzzy Dance-ből és a szemöldök alá csempésztem egy keveset. Spiráloztam és készen is voltam. Ezen kívül csak a szemöldökömet húztam ki, kevés korrektor került a szemem alá és egy kis ajakbalzsam a számra.

bocs a bamba fejért :D

A festékek kicsit potyognak, főleg a két csillámos árnyalat, de amúgy nincs velük gond. Az első két look szerintem egészen jó önmagában, a Party Look színeit viszont furcsállom kicsit. Party smink lévén valami ütősebb, sötétebb árnyalat simán elfért volna a palettában. Csak hogy a Lovely háza táján maradjunk, a Nude make up kit utolsó előtti színe. 

Ha egyben nézem az egészet, akkor egészen jól összerakott kis cucc, hisz vannak matt, fényes és csillámos színek is, a világostól egészen a sötétebbekig. Mint írtam korábban, biztonsági játék. Többféle sminket meg lehet vele alkotni, egyszerűbb, lágyabb nappali sminket és dögös, füstös sminket is, és ehhez nem kell követni a sorok beosztását. 
Elég sokat nyúlok utána és úgy érzem, fogom szeretni a jövőben is. 

Kezdőknek, sminkeléssel ismerkedőknek tudom ajánlani, s habár nem tudom, hogy pontosan mennyibe kerül, de gyakran van akció a Lovely háza táján a Rossmann-okban. Megéri vetni rá egy pillantást. 

Egyébként mit gondoltok erről a teszt+smink kombinációs posztról? Úgy gondoltam, ezentúl így fogom majd nektek bemutatni a sminktermékeket. 

Mesy

Megosztás:

0 megjegyzés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!